A magyar gobelin 100 éve

 

2015. február 20.- április 19.

 

Ferenczy Noémi 1890. június 18-án született Szentendrén. Szülei Ferenczy Károly híres nagybányai festőművész és Fialka Olga festőművésznő nagy hatással voltak gyermekeik pályaválasztására. Ikertestvére Ferenczy Béni szobrászművész, bátyja Ferenczy Valér pedig festőművész lett. Noémi egy teljesen más úton indult el. Először nem érzett elhivatottságot egyik művészeti ág iránt sem, majd amikor 1911-ben párizsi utazása során meglátta a Musée des Arts Décoratifs gyűjteményét, egy csapásra beleszeretett az arras-i műhely gobelinjeibe. Ekkor határozta el, hogy a Manufactures des Gobelines-ben kezd el kárpitszövést tanulni, hogy elsajátítsa a technikai alapokat. 1912-ben érkezett vissza Nagybányára, és már egy év múlva el is készült első gobelinje, a Teremtés, majd 1916-ban a Menekülés Egyiptomba. Mindkét munkáján a középkor és a kora reneszánsz hatások dominálnak. Centrális kompozíció, melyben búja növényzet adja a hátteret, valamint dekoratív bordűr. Gobelinjei kivétel nélkül kiemelkedő minőségű és színvonalú egyedi műalkotások, sem hazánkban, sem külföldön nem lehet hozzá hasonló kvalitású alkotót találni. Már korai munkáiban is megmutatkozott zsenialitása. A kor híres művészettörténésze, Tolnay Károly így jellemezte művészetét: „kezében a modern gobelin archaizáló, dekadens formanyelve természetessé és monu-mentálissá vált: felemelte azt a 'nagy művészetek' rangjára.”Ferenczy Noémi 21 évesen egy életre elkötelezte magát a szövőszék, a gobelinkészítés mellett. Így vall erről naplójában: „Az én számomra a gobelin annyi, mint szónoknak a beszéd, az írónak a betű, a szobrásznak az agyag; én gobelinben tudom csak elmondani a mondanivalómat.” S valóban: miután rátalált, egész hátralévő életét a gobelin határozta meg. Napi nyolc-tíz órát töltött a szövőszék előtt. Munkáit mindig maga tervezte. Legtöbbször nagyszámú vázlatot, kartont festett és rajzolt, majd a szövőszék felvető szálainak felhelyezésétől a mű szövésén keresztül az utolsó mozzanatig a kárpit levágásáig mindent önállóan csinált. A középkori mesterek munkamódjához hasonlóan az első pillanattól a befejezésig egy kézben tartotta a művet, ami teljes autonómiára, a mondanivaló, a művészi szándék maradéktalan megvalósítására adott lehetőséget. A húszas évektől alkotásinak a témája az ember és az emberi munka lett. Kompozíciói egy vagy több alakosak, monumentálisak. Voltak közöttük líraiabbak: Szövő nő, Bárányos, Múzsa és voltak olyanok, amelyek a munka jelképei voltak: Magvető, Pék, Két munkás, Felvonulás, Béke. Művészetének egyedi, hangsúlyos jellemzőjeként el kell mondani, hogy tudatosan használta a kárpitoknál a bordűrt, amellyel keretbe foglalta és felerősítette műveinek hatását.
1916-tól rendszeresen állított ki. Családi tárlatokon, a nagybányaiak bemutatkozásain, testvérével, Bénivel, majd önálló hazai és külföldi bemutatókon folyamatosan szerepeltek munkái, amelyeknek jelentős része külföldi köz- és magángyűjteményekbe került. 1930-ig Erdélyben, majd haláláig Budapesten dolgozott. 1950–1957 között az Iparművészeti Főiskolán tanított kárpitszövést, átadva hatalmas és egyedi tudását.
A XX. és XXI. század magyar kárpitművészei a műfajmegújító Ferenczy Noémi követői.


„A magyar gobelin 100 éve – Ferenczy Noémitől napjainkig” című kiállítással ünnepli a Szombathelyi Képtár megnyitásának 30-ik évfordulóját. Az, hogy pont egy textilkiállítással ünnepeljük ezt az évfordulót nem véletlen, hiszen a Szombathelyi Képtárban van Magyarország legnagyobb kortárs textilgyűjteménye, világviszonylatban pedig a legnagyobb nemzetközi miniatűrtextil gyűjtemény. A kiállítás anyaga a magyar kárpitművészet 100 évén ível át 100 gobelint sorakoztatva fel. Hasonló volumenű nagy kiállítás utoljára 1985-ben a Műcsarnokban volt Budapesten. Ez egy véletlen egybeesés, hogy pont abban az évben, amikor a Képtár kapuit kitárta a művészeteknek.  
A tárlat négy részből lett felépítve, amely részek azonban nincsenek egymástól élesen elválasztva. Az első rész, olyan, akár egy kis kápolna, melynek oltárán a műfaj megújítójának - Ferenczy Noéminek a „Menekülés Egyiptomba” c. biblikus témájú, finomszövésű gobelinjét mutatjuk be 1916-ból. A második részben négy festőművész  Domanovszky Endre, Pekáry István, Plesnivy Károly valamint Fót Ernő által tervezett kárpitok kerültek bemutatásra az 1932-1968 közötti évekből. Ők voltak azok a jelentős művészek, akik Ferenczy Noémi mellett és halála után a gobelin műfaját a felsőoktatásban a felnövekvő textiles nemzedékeknek tanították. A harmadik részben a - Szombathelyen 1970-ben  útjára indított - biennále majd triennále sorozat két textiles nemzedékének kiemelkedő munkái láthatók, nagy részük a Képtár textilgyűjteményének a tulajdona. Az utolsó részben pedig, azokat a reprezentatív munkákat sorakoztattuk fel, amelyek az utolsó 20 évben készültek, pont ezért már a XXI század kárpitművészetének nevezhetjük. Olyan ritkaságok vannak itt, mint a Millecentenáriumra 1996-ban készült „Himnusz” sorozat, mely több múzeum tulajdonában van és most szinte maradéktalanul itt ismét együtt láthatók a darabjai. A másik ilyen kárpit-sorozat különlegesség a Petőfi Irodalmi Múzeum által Petőfi Sándor költő halálának 150-ik évfordulójára kiirt pályázatra készített munkákat jelenti, melyekből most több is látható a kiállításon. A sort nem csak mondanivalójával, hanem a méreteivel is tiszteletet parancsoló kárpit zárja, amelyet az Esztergomi Keresztény Múzeum jóvoltából mutathatunk be, az Államalapítás 1000. évfordulója alkalmából készített „Szt. István és műve” című alkotás, amely jelenleg Magyarország legnagyobb, közel 20 m2 –es gobelinje. Az alkotást a Magyar Kárpitszövők Egyesületének tagjai szőtték meg közösen.
Természetesen a Szombathelyi Képtárban az 1100 m2 –en megrendezett nagy kiállítás is csak egy válogatás, hiszen az elmúlt száz év alatt megszámlálhatatlan sok kárpit készült Magyarországon. Szándékunk az volt, hogy népszerűsítsük ezt a műfajt és megadjuk a tiszteletet elhivatott művelőinek, a kárpitművészeknek.

Cebula Anna művészettörténész,
a Szombathelyi Képtár igazgatója  


Solti Gizella


Nagy Judit


Péreli Zsuzsa